Sokan, sok helyütt vitatkoznak azon, vajon jó-e gátat szabni az állam által felvenni kívánt hiteleknek? A kormány részéről él a terv, hogy valamilyen keretek közé legyen szorítva az állam hitelvállalása, kvázi az állam eladósodása. Ezt a keretet a GDP 50%-a jelentené, tehát a terv szerint szép lassan eddig kéne levinni a jelenlegit. Abba most ne menjünk bele, hogy jelenleg mennyire tűnik ez szélmalomharcnak, illetve az elmúlt években mennyire sikerült elindulni ebbe az irányba, mert az alapprobléma szempontjából ez irreleváns. Tehát koncentráljunk csak arra, hogy maga az elképzelés, a jelentős adósságcsökkentés vágya/álma helyes vagy sem.

Mint jeleztem, sok a vita ezzel kapcsolatban is. Mindenki érvel, ellenérvel, cáfol, majd cáfolatot cáfol, hogy aztán újabb érvekkel jöjjön. Azt mondjuk mindig érdeklődve olvasom, ha valaki, számára logikusnak hitt érvekkel kardoskodik a határtalan eladósodás mellett. Ilyeneknek javaslom, hogy cseréljenek egy devizahitelessel (nem nehéz találni olyant, aki szívesen átadja) és majd pár hónap múlva visszatérünk a témára, mennyire jó buli nyakig eladósodni? Aztán vannak, akik egyenesen Széchényi István grófot, illetve az ő egyik ismert művét a Hitelt rángatják elő, mondván „ni csak, hát ő is megmondta”. Ez már tényleg elég demagóg...

Távol álljon tőlem, hogy vitába szálljak az egyik legnagyobb magyarral és egyébként is úgy érzem, nem is kell ezt megtennem. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha Széchényi gróf ma élne és látná azt a pályát, amin az elmúlt években (és pláne az elmúlt tíz évben) Magyarország „menetel”, kézzel-lábbal tiltakozna ezen „hitelfelvételi gyakorlat” ellen. A grófúr ugyanis még véletlenül sem azt fejtegette fent említett művében, hogy egy ország azért vegyen fel hitelt, hogy azt „felélje”, aztán újabb hitelt vegyen fel, amit részben az előző törlesztésére, részben újabb „felélésre” használjon, majd újabb hitelből folytassa ezt, míg végül belefullad az adósságba. Nem. Ő azon a véleményen volt (és én is osztom ezt a véleményt), hogy előfordulhatnak/előfordulnak olyan szituációk, amikor egy államnak hitelre van szüksége, de ezt a hitelt arra kell fordítania, úgy kell befektetnie, hogy abból profitáljon, ezzel elérje azt, hogy a továbbiakban egyre kevésbé, esetleg egyáltalán ne szoruljon ilyesmire. Magyarul, egy állam ne vegyen fel nyakra-főre hitelt, hogy abból mondjuk tizenharmadik havi nyugdíjat meg fizetést osztogasson. Ha muszáj, vegyen fel hitelt, de azt fordítsa az infrastruktúrára, fordítsa munkahelyteremtésre, a gazdaság élénkítésére, olyan dolgokra melyeknek hatására aztán majd önerőből tud tizenharmadik havi nyugdíjat meg fizetést adni. Erre utalt Széchényi, nem arra amit mi magyarok csináltunk itt hosszú-hosszú évekig. Elég buta dolognak tartom, ha valaki kiragad egy-két mondatot (vagy gondolatot) az eredeti szövegkörnyezetéből és ráerőszakolja azt egy teljesen más szituációra, majd ezáltal bizonyítva érzi vélt „igazát”. Hitel és hitel közt óriási különbség van!

Mert van jó hitel és van rossz hitel.

Pontosabban jól felhasznált hitel és rosszul felhasznált hitel. Azt hiszem inkább így helyénvaló a kijelentés. Hiszen a hitel nem attól válik jóvá vagy rosszá, hogy honnan érkezik. Oroszország? Kína? EU? IMF? USA? Nem a származási hely, hanem a felhasználási mód dönti el. Ha a hitelvállaló, akár magánszemély, akár állam (az elv szempontjából nincs jelentősége) rosszul használja fel, akkor az egy rossz hitel, ha jól, okosan, akkor jó hitel. Mindig is azt vallottam, hogy a „nagyvilág”, „nagypolitika”, „nagygazdaság” dolgait a lehető legegyszerűbben, hétköznapi példákkal illusztrálva kell elmagyarázni az embereknek. Nem azért, mert én hülyének nézném az olvasót! Erről szó sincs. Egyszerűen azért gondolom így, mert ezekben a témakörökben kifejezetten sok a ködös, megfoghatatlan fogalom, ami távol áll a hétköznapi embertől, ezáltal sokszor érthetetlen, sokszor nem érdekli. Feláll az ember hátán a szőr, mikor egy szakértő, szóvivő, akárki, úgy próbál elmagyarázni valamit a nézőnek, egyszerű kőművesnek, varrónőnek vagy éppen lakatosnak, hogy GDP-kel, százalékokkal, dollármilliárdokkal, kamatlábakkal, monetáris tanáccsal meg kamatvágással dobálódzik, mindebből olyan katyvaszt keverve, hogy a végén már szemmel láthatóan ő is belezavarodik, de azt azért elvárná, hogy a képernyő előtt ülő szakácsnő ebből pontosan megértse, mennyire igaza van. Pedig általában egyszerűen, kényelmesen, közérthetően is el lehetne magyarázni, úgy, hogy a szakértő sem zavarodik bele és a néző is két perc alatt megérti. Mire is gondolok:

Tegyük fel, hogy van egy ács. Az ácsokról tudvalevő, hogy nyáron (vagy inkább tavasztól-őszig) aránylag jól el vannak eresztve munkával, de ha bejönnek a rossz idők, akkor bizony sanyarú hónapok jönnek. Nyilván a bevételeik is ezek alapján alakulnak. Az ácsunk látja, hogy télire nincs pénz. Mit tesz? Hitelt vesz fel, amit aztán arra használ, hogy a telet kihúzza. Ugyan jól eléldegél télen, de a következő nyáron már a hitelt is törlesztenie kell, kamatostul, így még kevesebb pénzt tud télire félretenni. A következő télen újabb hitelt kénytelen felvenni, hogy átvészelje a szűkös hónapokat, így a következő nyáron már két hitelt is törlesztenie kell. Ebből adódik, hogy ezen a nyáron még az előző évinél is kevesebbet tud félretenni a következő télre, így újabb hitelt kell felvennie. És így tovább, egészen a teljes összeomlásig. Nem nehéz belátni, ez az út sehová sem vezet. Ez az ács, ha nem kap észbe időben, menthetetlenül tönkremegy és elvész a süllyesztőben. Ugyanis gyorsan rákerül egy olyan kényszerpályára, amiről egy idő után már nem lehet letérni. Ez egy rossz hitel vagy rosszul felhasznált hitel volt. Pontosan így viselkedett Magyarország is az elmúlt évtizedben.

Most tegyük fel, hogy van egy másik ács. Ez az ács is látja, hogy a tél igencsak szűkös lesz. Ugyanakkor azt is látja, hogy vannak szakmák, amikben rossz idő esetén is lehet dolgozni. Ilyen szakma mondjuk a hegesztőé, mert ugye ő műhelyben dolgozik, nem tetőn a szabad ég alatt. Ez az ács is hitelt vesz fel, mert ő sem vált multimilliomossá a nyáron, de ez az ács, miután nyáron meghúzta a nadrágszíjat így kicsivel többet tett félre, a hitelnek csak minimális részét éli fel, a nagyobb részéből tanfolyamra megy és megtanul hegeszteni. Igaz ugyan, hogy a következő nyáron még ő sincs könnyű helyzetben, hiszen neki is törlesztenie kell, de (és itt válik szét a két történet) a következő télen már munkába tud állni hegesztőként is, így azokban a hónapokban is van bevétele. És ezzel eléri, hogy azon a télen már nem kell újabb hitelt felvennie, sem a következő években, mert képes önerőből biztosítani a saját és családja szükségleteit. Szintén könnyen belátható, hogy ez az út már vezet valahová. Ezen az úton járva már nincs szükségszerű összeomlás, sőt. Mondhatjuk, hogy ez egy jó hitel vagy jól felhasznált hitel volt.

Tehát nem mondom én azt, hogy egy állam soha, semmilyen esetben ne vegyen fel hitelt. Előfordulhatnak olyan szituációk, amikor kénytelen ezt meglépni. Nem ezzel van a baj. A baj akkor van, ha azt a hitelt bután használja fel, feléli, ahelyett, hogy ügyesen fektetné be. Egy állam ne azért vegyen fel hitel, hogy egy látszatjóllétet fenntartson, mert azzal belelép egy olyan ördögi kőrbe, amiből egyre nehezebb kikecmeregni. Egy állam, ha hitelt vesz fel, azt olyan dolgokra fordítsa (infrastruktúra, munkahelyteremtés, stb.), amelyekből a jövőben növekedni fognak a bevételei, így egy idő után már önerőből teremthet valós jólétet.  

Címkék: hitel megmondás államadósság

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondogato.blog.hu/api/trackback/id/tr944803111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása