Regisztrálni vagy nem regisztrálni, ez itt a kérdés.
Nem kívánok egyik oldalra sem állni ebben a kérdésben, már csak azért sem, mert bevallom őszintén, engem még senkinek nem sikerült meggyőznie arról, hogy valóban feltétlen szükséges lenne ez a regisztrációs cirkusz a népszavazáshoz. Ugyanakkor arról sem sikerült meggyőznie senkinek, hogy ez valóban komolyan akadályozna bárkit is a választói jog gyakorlásában.
Sokan, sok helyütt vitatkoznak azon, vajon jó-e gátat szabni az állam által felvenni kívánt hiteleknek? A kormány részéről él a terv, hogy valamilyen keretek közé legyen szorítva az állam hitelvállalása, kvázi az állam eladósodása. Ezt a keretet a GDP 50%-a jelentené, tehát a terv szerint szép lassan eddig kéne levinni a jelenlegit. Abba most ne menjünk bele, hogy jelenleg mennyire tűnik ez szélmalomharcnak, illetve az elmúlt években mennyire sikerült elindulni ebbe az irányba, mert az alapprobléma szempontjából ez irreleváns. Tehát koncentráljunk csak arra, hogy maga az elképzelés, a jelentős adósságcsökkentés vágya/álma helyes vagy sem.
Mint jeleztem, sok a vita ezzel kapcsolatban is. Mindenki érvel, ellenérvel, cáfol, majd cáfolatot cáfol, hogy aztán újabb érvekkel jöjjön. Azt mondjuk mindig érdeklődve olvasom, ha valaki, számára logikusnak hitt érvekkel kardoskodik a határtalan eladósodás mellett. Ilyeneknek javaslom, hogy cseréljenek egy devizahitelessel (nem nehéz találni olyant, aki szívesen átadja) és majd pár hónap múlva visszatérünk a témára, mennyire jó buli nyakig eladósodni? Aztán vannak, akik egyenesen Széchényi István grófot, illetve az ő egyik ismert művét a Hitelt rángatják elő, mondván „ni csak, hát ő is megmondta”. Ez már tényleg elég demagóg...
Távol álljon tőlem, hogy vitába szálljak az egyik legnagyobb magyarral és egyébként is úgy érzem, nem is kell ezt megtennem. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha Széchényi gróf ma élne és látná azt a pályát, amin az elmúlt években (és pláne az elmúlt tíz évben) Magyarország „menetel”, kézzel-lábbal tiltakozna ezen „hitelfelvételi gyakorlat” ellen. A grófúr ugyanis még véletlenül sem azt fejtegette fent említett művében, hogy egy ország azért vegyen fel hitelt, hogy azt „felélje”, aztán újabb hitelt vegyen fel, amit részben az előző törlesztésére, részben újabb „felélésre” használjon, majd újabb hitelből folytassa ezt, míg végül belefullad az adósságba. Nem. Ő azon a véleményen volt (és én is osztom ezt a véleményt), hogy előfordulhatnak/előfordulnak olyan szituációk, amikor egy államnak hitelre van szüksége, de ezt a hitelt arra kell fordítania, úgy kell befektetnie, hogy abból profitáljon, ezzel elérje azt, hogy a továbbiakban egyre kevésbé, esetleg egyáltalán ne szoruljon ilyesmire. Magyarul, egy állam ne vegyen fel nyakra-főre hitelt, hogy abból mondjuk tizenharmadik havi nyugdíjat meg fizetést osztogasson. Ha muszáj, vegyen fel hitelt, de azt fordítsa az infrastruktúrára, fordítsa munkahelyteremtésre, a gazdaság élénkítésére, olyan dolgokra melyeknek hatására aztán majd önerőből tud tizenharmadik havi nyugdíjat meg fizetést adni. Erre utalt Széchényi, nem arra amit mi magyarok csináltunk itt hosszú-hosszú évekig. Elég buta dolognak tartom, ha valaki kiragad egy-két mondatot (vagy gondolatot) az eredeti szövegkörnyezetéből és ráerőszakolja azt egy teljesen más szituációra, majd ezáltal bizonyítva érzi vélt „igazát”. Hitel és hitel közt óriási különbség van!
Mert van jó hitel és van rossz hitel.
Pontosabban jól felhasznált hitel és rosszul felhasznált hitel. Azt hiszem inkább így helyénvaló a kijelentés. Hiszen a hitel nem attól válik jóvá vagy rosszá, hogy honnan érkezik. Oroszország? Kína? EU? IMF? USA? Nem a származási hely, hanem a felhasználási mód dönti el. Ha a hitelvállaló, akár magánszemély, akár állam (az elv szempontjából nincs jelentősége) rosszul használja fel, akkor az egy rossz hitel, ha jól, okosan, akkor jó hitel. Mindig is azt vallottam, hogy a „nagyvilág”, „nagypolitika”, „nagygazdaság” dolgait a lehető legegyszerűbben, hétköznapi példákkal illusztrálva kell elmagyarázni az embereknek. Nem azért, mert én hülyének nézném az olvasót! Erről szó sincs. Egyszerűen azért gondolom így, mert ezekben a témakörökben kifejezetten sok a ködös, megfoghatatlan fogalom, ami távol áll a hétköznapi embertől, ezáltal sokszor érthetetlen, sokszor nem érdekli. Feláll az ember hátán a szőr, mikor egy szakértő, szóvivő, akárki, úgy próbál elmagyarázni valamit a nézőnek, egyszerű kőművesnek, varrónőnek vagy éppen lakatosnak, hogy GDP-kel, százalékokkal, dollármilliárdokkal, kamatlábakkal, monetáris tanáccsal meg kamatvágással dobálódzik, mindebből olyan katyvaszt keverve, hogy a végén már szemmel láthatóan ő is belezavarodik, de azt azért elvárná, hogy a képernyő előtt ülő szakácsnő ebből pontosan megértse, mennyire igaza van. Pedig általában egyszerűen, kényelmesen, közérthetően is el lehetne magyarázni, úgy, hogy a szakértő sem zavarodik bele és a néző is két perc alatt megérti. Mire is gondolok:
Tegyük fel, hogy van egy ács. Az ácsokról tudvalevő, hogy nyáron (vagy inkább tavasztól-őszig) aránylag jól el vannak eresztve munkával, de ha bejönnek a rossz idők, akkor bizony sanyarú hónapok jönnek. Nyilván a bevételeik is ezek alapján alakulnak. Az ácsunk látja, hogy télire nincs pénz. Mit tesz? Hitelt vesz fel, amit aztán arra használ, hogy a telet kihúzza. Ugyan jól eléldegél télen, de a következő nyáron már a hitelt is törlesztenie kell, kamatostul, így még kevesebb pénzt tud télire félretenni. A következő télen újabb hitelt kénytelen felvenni, hogy átvészelje a szűkös hónapokat, így a következő nyáron már két hitelt is törlesztenie kell. Ebből adódik, hogy ezen a nyáron még az előző évinél is kevesebbet tud félretenni a következő télre, így újabb hitelt kell felvennie. És így tovább, egészen a teljes összeomlásig. Nem nehéz belátni, ez az út sehová sem vezet. Ez az ács, ha nem kap észbe időben, menthetetlenül tönkremegy és elvész a süllyesztőben. Ugyanis gyorsan rákerül egy olyan kényszerpályára, amiről egy idő után már nem lehet letérni. Ez egy rossz hitel vagy rosszul felhasznált hitel volt. Pontosan így viselkedett Magyarország is az elmúlt évtizedben.
Most tegyük fel, hogy van egy másik ács. Ez az ács is látja, hogy a tél igencsak szűkös lesz. Ugyanakkor azt is látja, hogy vannak szakmák, amikben rossz idő esetén is lehet dolgozni. Ilyen szakma mondjuk a hegesztőé, mert ugye ő műhelyben dolgozik, nem tetőn a szabad ég alatt. Ez az ács is hitelt vesz fel, mert ő sem vált multimilliomossá a nyáron, de ez az ács, miután nyáron meghúzta a nadrágszíjat így kicsivel többet tett félre, a hitelnek csak minimális részét éli fel, a nagyobb részéből tanfolyamra megy és megtanul hegeszteni. Igaz ugyan, hogy a következő nyáron még ő sincs könnyű helyzetben, hiszen neki is törlesztenie kell, de (és itt válik szét a két történet) a következő télen már munkába tud állni hegesztőként is, így azokban a hónapokban is van bevétele. És ezzel eléri, hogy azon a télen már nem kell újabb hitelt felvennie, sem a következő években, mert képes önerőből biztosítani a saját és családja szükségleteit. Szintén könnyen belátható, hogy ez az út már vezet valahová. Ezen az úton járva már nincs szükségszerű összeomlás, sőt. Mondhatjuk, hogy ez egy jó hitel vagy jól felhasznált hitel volt.
Tehát nem mondom én azt, hogy egy állam soha, semmilyen esetben ne vegyen fel hitelt. Előfordulhatnak olyan szituációk, amikor kénytelen ezt meglépni. Nem ezzel van a baj. A baj akkor van, ha azt a hitelt bután használja fel, feléli, ahelyett, hogy ügyesen fektetné be. Egy állam ne azért vegyen fel hitel, hogy egy látszatjóllétet fenntartson, mert azzal belelép egy olyan ördögi kőrbe, amiből egyre nehezebb kikecmeregni. Egy állam, ha hitelt vesz fel, azt olyan dolgokra fordítsa (infrastruktúra, munkahelyteremtés, stb.), amelyekből a jövőben növekedni fognak a bevételei, így egy idő után már önerőből teremthet valós jólétet.
Egy normális világ, normális országában a rendőr egyfajta példakép. Példát mutat az állampolgárnak, a magabiztosságával, megfontoltságával, törvényismeretével és törvénytiszteletével. Akár egyenruhában, akár civilben. Ha megjelenik valahol, az embernek biztonságérzete támad. Hiszen valaki olyan lépett be, aki tudja mit szabad és mit nem, sőt, nem csak tudja, de azt meg is követeli a jelenlévőktől.
Mondom egy normális világ, normális országában. Manapság, egyre inkább bolond világot élünk, a magyar közállapotokat meg inkább nem is minősítem. Szóval maradjunk annyiban, bolond világot élünk. Olyan éveket élünk, mikor a magyar rendőr rejtélyes nemi erőszak ügybe keveredik, rendőrök és exrendőrök társasága futballedzőt ver agyon. Olyan időket élünk, mikor az állampolgár azzal szembesül, a magyar rendőr, ha leadta a szolgálatot, megy az éjszakába és a nehézfiúk bárjait védi. Máskor meg szolgálatban is. A magyar rendőr elintézi, hol legyen razzia és melyik érdekkörbe tartozó szórakozóhelyen ne. Az állampolgár meg csak kapkodja a fejét, hogy ez lenne az etalon?
Alaptétel ugye, hogy gyereket a hülye is tud „csinálni”. Ahhoz kérem szépen nem kell különösebb „szaktudás”. Nyilván ha a kutyák, macskák és az állatvilág összes többi lakója megoldja, akkor az embernek sem jelenthet ez különösebb kihívást. Mármint technikailag.
Gyereket a hülye is tud csinálni, szoktuk volt mondani, de viszont felnevelni, embert „csinálni” belőle, szakmát adni a kezébe (lehetőleg jót) és elindítani az életbe. Na az már valóban feladat. Egynél is, kettőnél, háromnál meg aztán pláne. Ez az ami már viszont nemcsak technikai kérdés. Értsd úgy, a gyermekvállalás nem csak annyiból áll, hogy a spermiumokat a megfelelő időben a megfelelő helyre juttatjuk, aztán várunk kilenc hónapig, hogy fiú lett-e vagy lány. (illetve vannak, akinek csak ennyiből áll a dolog, de ebbe most nem menjünk bele, maradjunk a normális embertípusnál)
Honi, nemzetközi, sőt talán intergalaktikus is. Megboncoltam, tudom, ismerem.
Csapdába ejtve önön hülyeségem, boncasztalra tettem, felvágtam vizsgálgattam. Méricskéltem veséjét, szívét, máját, az agyán is elidőztem némiképp. Hiába na, rendesen fel kell térképezni. Mindemellett támaszkodva különféle titkosszolgálatok jelentéseire, földalatti szekták észrevételeire, földönkívüliek vizsgálódásaira és persze nem utolsó sorban a saját megfigyeléseimre, bizton állíthatom a következőket.
A Hülyeségnek nincs nemzetisége. A Hülyeség kérem szépen Világpolgár. Minden országba van útlevele, sőt vízuma is, ha szükségeltetik. Így ha a Hülyeségnek kedve szottyan Kubából az USA-ba menni, nem kell lélekvesztőkön átevickélnie a nagy vizet, ő nyugodtan mehet menetrend szerinti járattal is.
Márpedig a Hülyeségnek mindig kedve szottyan bejárni a nagyvilágot. Jó goa'uld-ként keresi a megfelelő gazdatesteket, hogy befészkelje magát és átvegye az irányítást. Elsősorban az agyat támadja, esetenként a jobb féltekét, máskor a balt. Így megkülönböztetünk jobboldali hülyeséget és baloldali hülyeséget. Tévesen, ugyanis a Hülyeség ugyanaz, csak játszik az emberrel, mint macska az egérrel. Ez a játék csak elsőre tűnik értelmetlennek, pedig nem az. A macska azért játszik az egérrel, persze a vadászat gyakorlása mellett, hogy az egérben így feltóduló adneralin jóbb ízt adjon a húsának. A Hülyeség meg azért játszik az emberekkel, jobboldalisat meg baloldalisat, hogy az emberekben így feltóduló adrenalin megkönnyítse az ő szaporodását. A Hülyeség ugyanis nem elégszik meg egy-két gazdatesttel, ő nagyon szeret szaporodni. Ilyenkor segítségül hívja a Demagógiát. A Hülyeség és a Demagógia ugyanis évezredek óta iszonyat nagy cimborák. Sőt, egyes feltételezések szerint, nem is csak, hogy cimborák, hanem valójában a Demagógia a Hülyeség szaporítószerve. Annak segítségével próbál az agyakba férkőzni. Ehhez általában önkéntes (és már fertőzött) aktivistákat használ. Velük csalogatja rendezvényeire a gyanútlan áldozatot. Ezeket a rendezvényeket az emberek egymásközt csak „kampányrendezvényként”, „kampánybeszédként” emlegetik. Ott a Hülyeség felszentelt papjai mikrofonba tolják a Hülyeség szaporítószervét, hogy az a hangszórókon keresztül a fülekbe jusson és az agyakba rághassa magát. Ez alapján az ilyen „kampányrendezvényeket” nyugodtan hívhatjuk a Hülyeség gruppensex-partijának.
Bevallom őszintén, én inkább csak az elejét nézem a tehetségkutató műsoroknak. Válogatás (előválogatás?), ilyesmi. Amikor még minden balféket odaengednek a színpadra. Azokon jó röhögni.
Ez az a szakasza a Csillag születiknek, Megasztárnak, X Faktornak, , amikor még kedvükre tobzódhatnak a futóbolondok. Jön a kappan hangú póstás, Mr. Bikicsunáj, meg néma rapper. Rajtuk is jókat mulatok, de az igazi kedvenceim azok a félnótások, akiknek valahogy sikerült annyira félreszocializálódniuk, hogy a végére önmaguk bálványaivá váltak. Hogy szarul énekelnek, az nem kérdés. (nem lehet kérdés, ha még az én, nagyjából nulla zenei hallással felvértezett füleimnek is feltűnik) Viszont őket ez nem zavarja. Mert, hogy épp „önmegvalósítanak”, csak az a kurva zsűri zavarja őket. Közös ismérvük, hogy ha a zsűri, az a rohadék, leinti őket, akkor látványosan felháborodnak, megsértődnek, majd ellentámadásba mennek át.
Most épp „Jedi lovag vadászként” aposztrofáljuk őket és jókat kacarászunk. Ezt persze értem, a kisembernek, a magamfajta kisembernek, nyilvánvalóan vonzó gúnyolódni a hatalmon lévővel vagy annak szolgáival. Pláne így vagyunk ezzel, ha az adott szolgában, illetve szervezetben a hatalom settenkedését véljük felsejleni. Nincs is ezzel baj, nekem sincs ellenemre az ilyesmi. Most viszont, a józan ész nevében, meg kéne állni és elgondolkodni egy kicsit!
Bevallom, az egészet egy kocsmai beszélgetésből félfüllel elkapott részlet indította el. Érdekes, mennyi alapigazsággal látja el nemzetünket a honi kocsmák „bölcsész társadalma”. Cigiért ugrottam be, meg egy kávéra. Tudom, egy barom vagyok, aki pénzt fizet azért, hogy mihamarabb megdögöljön. Le kéne szokni, de ez a téma szempontjából irreleváns ugye...
Szóval ott állt a pultnál a faszi. Az a tipikus kocsmai bútordarab, akiről szokás mondani, „ő már leltárban van az adott italkimérőben”. Ő az a vendég, aki ha reggel nyitáskor nincs ott vagy este zárás előtt indul el, akkor olyan hiányérzete támad a pultosnak. Az a fajta ember, akin érezni, hogy egykor szebb napokat látott, de ma már talán a saját gyereke se tenné az ő neve mellé az X-et egy spontán példaképválasztáson. És elhangzott a kérdés, konkrétan a mellette állóhoz intézte:
-Há' te mé' utálod a Gyurcsányot?
Valljuk be, ez a mondat már önmagában egy gyöngyszem volt. Rögtön az jutott eszembe, ha a srác egyszer elindulna a Szalacsi-Polgárjenő-Matízpapa trió által kitaposott ösvényen, bizony lenne esélye a kétes babérjaikra. A másik, a kérdést kapó, némiképp hasonszőrű ürge meg hallgatott. Ő az a fajta ember lehetett, aki ugyan már megkeseredett, de még azért nincs a lejtő alján. De szemlátomást nem sok lépés kell már neki, hogy rákerüljön arra a bizonyos lejtőre. Szóval hallgatott, inkább a poharát bámulta, nem úgy tűnt, mint aki a kérdésen gondolkodik. A kérdezőnek is feltűnhetett ez, mert újra feltette, az úgy látszik megkerülhetetlennek szánt kérdést:
-Há' mé' utálod a Gyurcsányot? Nem is az van a kormányon, hanem a Fidesz.
Itt jött egy kis hatásszünet, nem tudtam eldönteni, a szavakat keresi vagy a szónoki képességeit próbálja megcsillantani, de nem volt sok idő gondolkodni, mert jött is a befejezés:
-Mégpediglen kétharmadda.
Mintegy végszóra felnézett a kérdezett és foghegyről bökte oda:
-Na látod bazzeg, pont azért.
Nyilván az elmúlt hét toptémája, a „Baltás gyilkosos projekt”. Számtalan cikk, bejegyzés, fórumhozzászólás és komment jelent meg a témában, ami önmagában nem baj, sőt. Viszont nekem mégis van némi hiányérzetem, ugyanis ezen irományok elsöprő többsége kizárólag egy irányba hajlandó tekinteni, kizárólag arra hajlandó koncentrálni, hogy mi magyarok, saját szakállunkra bizniszeztünk és elkúrtuk. Pedig számtalan más verzió merül fel és bármilyen furcsa is, ez köztük az egyik legvalószínűtlenebb. Már csak azért is, mert nehéz elképzelni, hogy itt a nagy tárgyalgatások közben (egy ilyen horderejű kérdésben) ne kopogtatott volna be az USA (CIA), Izrael (MOSZAD) vagy éppen az EU (hogy az oroszokat már meg se említsük), ha az érdekeik úgy kívánták volna. Márpedig érdekeik vannak abban a térségben, nem is kicsik, erről majd lejjebb bővebben is.
Azzal a verzióval, miszerint mi ezt az egészet annyira titokban csináltuk, hogy a fennemlített szervek még csak nem is sejtettek semmit, én inkább nem is foglalkoznék, ugyanis annyira röhejes még a feltételezés is, hogy kár a szót vesztegetni rá. Elég talán annyit megemlíteni, hogy Örményországban már hetekkel a kiadatás előtt voltak tüntetések az üggyel kapcsolatban. Na most tényleg komolyan gondolja bárki is, hogy az ami örmény diákok körében teljesen nyilvános, az titok maradhat ezen szervezetek előtt? Elvégre itt azért nem amatőr kiscserkészek hobbiegyleteiről van szó...
Akkor talán csapjunk is bele! Megpróbáltam sorba szedni a különböző elméleteket, azt mindenképp megjegyezném, hogy a sorrend nem a „valószínűségi faktor” alapján alakult ki, hanem hasráütésre. Értsd úgy, nem az általam legvalószínűbbnek tartott van elöl és a legvalószínűtlenebb a végén. Lehetne a bejegyzés mottója az is, hogy a nagypolitika és a diplomácia, az a játszótér, ahol nem feltétlen azt mondják, amire gondolnak, sokkal inkább azt, amit a külvilág hallani szeretne. Éppen ezért, ha valaki azt nyilatkozza, hogy aggódva figyeli az eseményeket, azért még ne vegyünk mérget arra, hogy a háttérben nem a kezeit dörzsölgeti elégedetten...
